
EREDMÉNYMENEDZSMENT
Az eredményorientált munkatárs a napi munkavégzés során mindig az elérendő eredményekre, a célra koncentrál. A feladatok helyett a feladatokkal elérhető eredmények, célok érdeklik, ezeket akarja megvalósítani. Pontosan tisztában van azzal, hogy mi az, amit önállóan, felelősséget vállalva tud elérni, s melyek azok a helyzetek, amikor kizárólag együttműködéssel, másokkal együtt válhat eredményessé. Ennek érdekében az emberi/munkatársi kapcsolatinak kiépítésére és fenntartására is nagy hangsúlyt fektet.
Képes kilépni a rutin és a megszokás belső kereti közül és újszerű megoldásokat felfedezni, ezáltal hatékonyságát a sokszorosára növelni.
A profitorientált világban ma már csak az eredményorientált hozzáállás vezet meglepő hatékonyságnöveléshez és kiugró eredményekhez. Ez a hozzáállás szükséges ahhoz, hogy a munkatárs elkerülje az ’ugyanabból még többet’ elvéből adódó túlterheltséget, elégedetlenséget és hosszú távon a kiégést. Az eredményorientált hozzáállással a munkatárs egyszerre lehet elégedett és kiegyensúlyozott, miközben kiemelkedő eredményeket ér el vállalatának.
A program célja
A résztvevők “saját bőrükön” tapasztalják meg, hogy milyen meglepően eltérő eredményekhez vezet a feladat-, a teljesítmény- és az eredményorientált hozzáállás. Megismerjék az eredménymenedzsment gyakorlati eszközeit, képesek legyenek ezeket saját munkaterületükön alkalmazni, felismerjék azokat a kritikus sikertényezőket, amelyeken nekik személy szerint változtatniuk szükséges, és főleg: akarják ezeket a változtatásokat meglépni!
A program várható eredményeképpen a résztvevők
- megértik a megelőzés, tervezés és a felkészülés kiemelkedő szerepét abban, hogy a későbbi megvalósítás gyors, egyszerű és eredményes legyen,
- sikerrel alkalmazzák az EM eszközöket a napi munkavégzésben,
- leszámolnak a szükségtelen rutinokkal, rossz beidegződésekkel,
- megismerik az eredményorientáltság és az együttműködés szoros összefüggését,
- jelentősen megerősödik együttműködési készségük,
- saját munkakörükben napi szinten alkalmazzák az eredménymenedzsment eszközöket,
- s ezzel a személyes példával környezetük eredményességére is pozitív hatást gyakorolnak.
A program főbb tartalmi elemei
Az eredményes munkatárs munkaprofilja/kompetenciáinak fejlesztése, kapcsolódó EM eszközök elsajátítása
- Proaktivitás, megoldásközpontúság, kezdeményezőkészség
- Céltudatosság, prioritások meghatározása
- Lényeglátás képessége
- Eredményes kommunikáció gyakorlata
- Empátiakészség: Érts, hogy értsenek!
- Együttműködés készsége normál és nehéz helyzetben, valódi MI-tudat kialakulása
Stratégiai/célorientált/eredményorientált gondolkodásmód fejlődésének elérése munkatársi szinten
Eredménymenedzsment (EM) eszközök a gyakorlatban: tervezés, kritikus sikertényező azonosítása, prioritásokon belüli prioritások meghatározása fókuszált figyelem, II. fokú problémamegoldás, megelőzés, fejlesztés, változások kezelése, belső rugalmasság, IV. típusú időgazdálkodás, kapcsolatmenedzsment.
A képzésünket minimum 5 fő esetén indítjuk! Maximális létszám: 10 fő.
A program időtartama naponta: 09.00-17.00
A részvételi díj tartalmazza a délelőtti és a délutáni bekészítés, valamint az ebéd költségét is.Felmerült kérdéseivel, ajánlatkérésével kapcsolatban várom megkeresését!
Székely Tamás, tel.: +36 30 934 0702, e-mail: tcm@treningcentrum.hu